Tudjátok mind mond egy nárcisztikus az áldozatának, ha az hangot mer adni annak a ténynek, hogy traumatizálva van!?
Ezt: "Ha nem tetszik menj el, LÉPJ KI!"
Ismerősen hangzik!?
Veszélyes jelenség terjeng az interneten. Jó, tudom, tudom, se szerik, se számuk, nincs ebben semmi különleges.
Én mégis szeretnél most pár perc erejéig beszélni az egyikről, hiszen olyan mód (is) jelen meg újabban, ahogy egyáltalán nem könnyű beazonosítani, így akár mi magunk is könnyen válhatunk áldozathibáztatókká.
Olykor még azok akik elszenvedik sem mindig tudják megérteni, hogy mi is történik velük, pedig épp az egyik legkiszolgáltatottabb helyzetben lévőkről van szó, és ott szenvedik el az (újabb) abúzust, ahol éppen segítséget kérnek és remélnek. Olyan helyeken, ahol joggal remélik, hogy megértik őket, vagy épp olyan csoportba, ami neve és leírása szerint épp azért jött létre (olykor spirutuálisnak mondott témák mentén) hogy segítsen azoknak, akik kérik.
Pedig a képlet egyszerű. Egyszerűnek kéne lennie.
Pl. mi történik, ha egy szörnyű baleset híre megy az internet berkeibe vagy bármely emberi közösségbe!?
Egyből jönnek a
- "Biztos száguldozott!"
- "Biztos ittasan ült a volánhoz!"
- "Biztosan nem adta meg az elsőséget!"
- Stb... stb... stb...
Ezt úgy próbálja meg kezelni, elfogadhatóvá tenni számukra az elméjük, hogy legyárt nekik 1-2 olyan választ, ami többé-kevésbé illik az adott szituációra, olyan elemet tartalmaz, ami elfogadható magyarázat a történtekre (ittas vezetés) és (itt jön a lényeg), mindig olyant, amit ők maguk nem követnének el soha. Ami kvázi kizárja, hogy ők valaha is hasonló helyzetbe kerülnének. Hamis biztonságérzetet gyártanak le maguknak.
Aki mindig betartja a sebességhatárokat, az nagy valószínűséggel azzal (vagy hasonlóval) nyugtatja meg magát, hogy "mennek mint az állat", aki sosem fogyaszt(ana) alkoholt vezetés közben azzal, hogy "Biztosan részeg volt". Stb...
Egy a lényeg, hogy bebiztosítsa magát tudatalatt, hogy ez vele soha, de soha sem történhet meg! Sosem kell az adott borzalmakon átmennie.
OK. Ezt eddig könnyű felismerni, átlátni mindenki számára.
De van ennek más válfaja is, ami sokkal fájdalmasabb lehet, és alattomosabb. Alattomosabb, mert amint mondtam, olyan szenvedi el, aki a
- végletekig kiszolgáltatott helyzetben van, (rendszerint ebben kéri a segítséget is egyébként),
- olyan helyen szenvedi el, ahonnan (joggal) várna segítséget vagy minimum megértést, olyantól, akiben bízott, hogy segíteni fog neki,
- bizalommal fordul valakikhez, és ott kap elutasítást, ahol a legjobban fáj,
- olyan módon szenvedi el, ( a fenti balesetes példától eltérően) hogy közvetlen szembesülnie is kell vele, gyakorlatilag szemtől-szembe.
- Sokszor az adott közösség több tagjától egyidejűleg, és senki, olykor 1 ember sem érti meg, segít rajta, vagy érzi át a helyzetét.
Tanult emberek (is) gyakorta vállnak áldozathibáztatókká, akik magukat önzetlenül segítőknek hiszik, olykor spirituálisnak, vagy épp érzékenynek, megértőnek.
Persze ez is egy ugyanolyan hamis biztonságérzet szolgálatába történik, amit a baleseti példában is bemutattam. Azért, hogy azt a tényt hitesse el velük, hogy ők az élet viharainak pofonját tudják állni, és bármit is hozzon az élet, ők azt megoldják, megfejlődik... stb....
De miről, KIKRŐL(!) is beszélünk konkrétan!?
Bántalmazó vagy mérgező kapcsolatban lévőkről. Olyanokról, akik traumatikus kapcsolatba ragadtak, szenvednek, sokszor verbális vagy fizikai bántalmazást élnek át, olykor minden nap. Akiknek élete kilátástalan, reménytelen, hitüket mégsem veszítették még el, és bár nem tudják hogyan érhetnék el, de él bennük a hit, hogy egyszer vége lesz ennek. Hogy lehetnek még boldogok az életben. Még nem adták fel. Még..... Épp, hogy csak..... De még NEM!
- Van erejük tenni magukért!
- Van erejük megtenni az első lépést, a szembesülést helyzetükkel, annak reménytelenségével és kilátástalanságával.
- Bíznak még az emberekbe!
- Nem általánosítanak, úgy gondolják, hogy attól hogy a bántalmazójuk érzéketlen, egoista, erőszakos, elutasító, nárcisztikus, csak önmagával törődik, stb... nem mindenki ilyen.
- Hiszik, hogy vannak akik megértik, elfogadják őket és helyzetüket, sőt, segítenek nekik.
- Levetik szégyenérzetüket, vagy épp névtelenségbe burkolódzva (okkal) segítséget kérnek olyan helyen, ahol az ígérik, kapnak.
És félreértés ne essék! Ezekhez óriási erő kell! Szembesülni az elfogadhatatlannal!
Amit ők nem tudnak, hogy sajnos többségében olyanoktól kérnek segítséget, vagy legalábbis zömében olyan fog válaszolni, aki minderre nem képes.
Soha nem lenne képes egy olyan helyzettel szembesülni és elfogadni, amiben a segítségért folyamodó van. (legalábbis akkori tapasztalatai alapján)
Ezért (is) fogja hibáztatni az áldozatokat, segítséget kérőket, olyan módon, hogy segítséget nem nyújtva, annyit képes mondani, ha kell részletezni és tényekkel, tapasztalatokkal alátámasztani, hogy "nincs más megoldás ki KELL LÉPNI belőle".
Ez ott és akkor
- nem segítség, hanem hibáztatás (a te hibád, hogy nem lépsz ki belőle,miért nem lépsz ki, (ISMERŐS, nem ezt mondja egy nárcisztikus is?) vagy miért nem vagy képes kilépni!),
- nem segítség, hanem mélyebbre nyomás, hiszen mindezt maga is tudja, pont ehhez kér(ne) segítséget, de nem kap,
- nem megértés, hanem újabb szembesítése az áldozatnak azzal, hogy senki sem érti meg,
- nem segítség, mert ahonnan a reménysugarat várja, onnan kapja azt a visszajelzést, hogy márpedig nincs, fogd fel, értesd meg: NINCS MÁS KIÚT
Ezek az emberek pontosan jól tudják, hogy ki kellene lépni belőle, de nem tudnak. Ehhez kérnek épp segítséget, mert (jelenleg vagy még) nem megy nekik egyedül.
A többség pedig őket hibáztatja, mert így fenntudják MAGUK számára tartani azt a látszatot, hogy ők sosem kerülnek ilyen vagy hasonlóan kiszolgáltatott helyzetbe, mert ők már tudják a tuti megoldást: KI KELL LÉPNI, és ők mindig is olyan erősek lesznek, hogy ezt bármikor, bármilyen helyzetbe megtudnák tenni.
Nem tudnak (minél hevesebben védik igazukat, és hibáztatják az áldozatot, annál biztosabb: nem akarnak) szembenézni azzal a ténnyel, hogy az élet sokszor igazságtalan, és van, hogy valaki hiába nem akarja, bárhogy küzd is ellene, a víz akkor is lenyomja a fejét a víz alá.
Nem intelligencia vagy műveltség, lelkierő, társadalmi státusz vagy anyagi helyzet kérdése. Te vagy gyermekeid, szeretteid is kerülhetnek hasonló helyzetbe!
Bárki, bárki kerülhet lehetetlen, reménytelen, kiszolgáltatott helyzetbe, ahol igazságtalan, kegyetlen, embertelen dolgokon kell keresztül menniük!
- Nelson Mandelának, csak ki kellett volna sétálni a börtönből? Igaz. Meg is tette, mihelyst valaki kinyitotta előtte a börtöncella ajtaját. De a zárt rácsokon keresztül neki sem ment.
- A járásképteleneknek csak fel kell állniuk, és elkezdeni járni? Igaz. Csak előbb lábakat kell növeszteniük, vagy egy szakembernek művégtagok készíteni a számukra, vagy épp valakinek megoperálni őket, hogy helyreállítsa az idegpályákat. Anélkül nem megy.
- A terroristák fogságába lévőknek csak ki kell szabadulniuk? Igaz. Csak előbb valaki fizesse ki értük a váltságdíjat! Amíg állig felfegyverkezett őr áll az ajtó előtt: nem megy.
Nem minden börtönajtó, tolószék, vagy rabságban tartó, nem minden körülmény látható! Vannak láthatatlan falak, és láncok. Olyanok, amik belülről nem nyithatóak. Egyedül nem! Igenis nem. És ez nem az ő hibájuk!
Ez (esetükben) a traumakötés lényege!
Ahogy nem Nelson Mandela, nem a járásképtelenek, és nem az elrabolt emberek hibája az sem, amibe kerültek, amit el kellett szenvedniük.
És ha már nem tudunk segíteni, legalább nem ártsunk azzal, hogy megérteni se tudjuk őket. Ne adjon nekik senki még egy pofont. Az élet már adott nekik eleget.
Nem arra van szükségük, hogy azt hallják, amit ők is tudnak, hogy "kik kell lépni belőle" . Azt kell kérdezni tőlük, hogy "tudok-e valamibe segíteni, hogy kikerülj ebből a helyzetből?" Ez a minimum.....
 |
| Nem el, hanem meghallgatni kell őket! |
Ezek az emberek olyan traumákat szenvedtek át, vagy olyanokba születtek bele, ami képtelenné tette őket, hogy önerőből kilépjenek. Ezért kérnek segítséget!
És bár egy szakember által levezetett terápia része lehet a szembesítés, de nem az első lépés, és semmiképen sem nevezhető segítségnek: ha ez az egyetlen lépés.
Olyan dolgokon mentek keresztül, amik során önértékelésüket, lelkierejüket és ki tudja még mi mindenüket veszítették el. Ha neked azokból még van, adj nekik kedves olvasó! Adj nekik, hitet, reményt, szállást, menedéket, pénzt, lelki erőt.. bármit, amid van. Időt, empátiát....
Arra van szükségük. Nem arra, hogy valaki mégegyet beléjük rúgjon. Ők az áldozatok, nem az elkövetők. Te se légy az!
Ne válj elkövetővé, ne válj bántalmazóvá!
Szóval ne mondjátok nekik, hogy "lépj ki, más megoldás nincs". Mutass nekik konkrét megoldást, megértést, lehetőségeket. Vagy ha azt nem tudsz, megértést, emberséget!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése