"Szia! Köszönöm a magyarázatokat.
Ez a
hologramos történet, nagyon szemléletes, és sok mindent megmagyaráz számomra.
Az különösen elgondolkodtató, hogy a hologram-nak megfelelő rezgéseket vonzza
be az ember, ha nem önazonos. Szerinted mi a legjobb módja annak, hogy kiderítsük kik vagyunk valójában, hogy igazi önmagunkat adhassuk, ne valamilyen szerepjáték résztvevője legyünk? Hallottam, olyat, hogy akkor vagyunk önazonosak, ha a
gondolat, beszéd, érzelem, cselekedet, mind ugyanazt fejezi ki. Erre kell törekedni? Vagy sokat meditálni? Vagy felkutatni mindenféle mintát, ami alapján működtet minket a tudatalatti - családi minták, transzgenerációs blokkok ( ez tuti megoldásnak tűnik, csak olyan, mintha sose érhetnénk a végére, akkor meg mikor válhatunk önazonossá? (Kell, hogy legyen valami egyszerűbb megoldás szerintem. Meg ott van a mindig legyünk a MOST-ban, meg meglátni a másikban, ugyanazt az EGY-et, ami mi is vagyunk, de a hétköznapi életben valahogy ebből a történések kizökkentik az embert.) Ráadásul szerintem az emberek nagy része, azt hiszi, hogy önmagát adja - én is így gondoltam, gondolom - , és valószínűleg mégsem. KI VAGYOK? - meditációt is kipróbáltam a neten, az a "megfigyelők vagyunk, az isteni részünk" -re szeretett volna ráébreszteni. Szóval van erre valami javaslatod? :)))))))))) Előre is köszönöm válaszod!"
Nem könnyű megválaszolni a kérdést, főleg nem pár mondatban. Ez több életre való feladat.....
Valószínűleg az összes fellehető, komoly szakirodalom ennek a megválaszolására törekszik ilyen, vagy olyan módon.
Egyszerű, hétköznapi megfogalmazása ez annak, amit mások a bennünk élő Istennek, Istennőnek a megtalálásának hívnak, míg mások pl. a "végső megfigyelő" szemlélő módnak, stb... stb...
Nincs konkrét válasz. Nincs egyszerű válasz, mert ahányan vagyunk, annyiféle az utunk, az életfeladatunk, és az annak megtalálására bejárt életutunk. Mindenki csak a sajátjáról tud beszámolni, sőt, csakis a sajátját tudja bejárni. Így nem tudjuk fogni egymás kezét sem. Olyan ez, mint egy jégtáncos edzőjének lenni...... Nem lehet ott mellette a pályán, csak felkészítheti, trenírozhatja, megtervezheti a koreográfiáját, (ami vagy megy neki, vagy nem), de végső soron a sportolónak magának kell lefutnia a saját kűrjeit, mint ahogy nekünk is magunknak kell lefutni a saját köreinket az életben.
Ezért van, hogy a sokféle válaszban elveszthetünk. Mindenki a sajátjáról tud beszámolni. Shogy az mennyire fog passzolni ránk? Ki tudná megmondani? 100%-ban biztosan nem.
Nincs, nincs egyértelmű válasz, mert ha van is, csak akkor lehet tökéletes teljességükbe megérteni a válaszokat/tanácsokat, amikor már magad is rájöttél/rájönnél. :) Aki nem tart még ott, annak hiába mutatjuk a "fogásokat", kiváltképp a személyre szabott fogásokat. Azok nekik lehet, hogy nem működnének úgy, mint a tanácsadónak, de ha mégis, csak akkor érti meg valódi jelentés tartalmat, ha már maga is készen áll befogadni azt. Abban a pillanatban azonban már maga is képes megtalálni a saját válaszát. Már felesleges a tanács. Csak állni lehet a jégpálya szélén, és gyönyörködni, hogy milyen csodás kűrt fut éppen a versenyzőnk. :D És bár ez csodás, felemelő érzés, semmiképp sem a saját munkák eredménye, végső soron azt nem mi futjuk, nem mi izzadunk meg érte, az érdemi "munkát" nem mi végezzük. Mi csak tapsolhatunk mások teljesítményének.
A pár napos kisbabánknak is hiába mutatnánk, hogyan kell járni. Nem fogja tudni leutánozni, amíg nem áll készen rá. Ugyanilyen eredménytelenek lennénk, ha egy időutazás kapcsán lehetőséget kapnánk, hogy a Neandervölgyi ősembernek elmagyarázzuk, mi is az az internet.......
Vannak személyes tapasztalatok, megélések, amik épp oly egyediek és sokszínűek, mint mi magunk. Ezért nincs rá egységes válasz.
Nem elméleti tantárgy. :) Gyakorlati.
Maga az élet, minden egyes pillanatunk erről szól.
Minden megtapasztalásunkkal égi segítőink abban próbálnak meg tanácsot adni, hogy megértsük önmagunk működését.
Ha sikerül ráhangolódnunk a "nyelvükre", ők maguk az egytelenek, akik tanácsot tudnak adni. És bizony, az már egy nagy lépés önmagunk megismerése felé.
A valódi ránk szabott válasz nem kívülről, belülről fog érkezni. Ott kell keresni!
Az emberi játszák szempontjából már könnyebb az eset. Ez már a pszichológiai megközelítése a "ki vagyok én" kérdéskörnek. Bár nem teljes maga a "technológia" amivel dolgozik (ha szabad így hívnom ezt a csodálatos, de kétségkívül gyerekcipőben járó tudományt), viszont konkrétabb, mint elmélet, az élet viszont csupa gyakorlat...... Ez egyben a csapdája is, de erre most ne térjünk ki. :D
Az emberi játszmákat elég megismerni, és felfedezni magunkba, (nem másokba). Eric Berne: Emberi játszmák című könyvét szívből tudom ajánlani)
Bár nem vállalok garanciát a sokkhatásért, amikor felismerjük, hogy életünket nagyrészt ezek teszik ki, sőt, bábként irányítanak minket. Nem kellemes érzés, ahogy a ragtapasz letépése sem, de elkerülhetetlen, ha valaki a szabadság útját választja. Ez a való élet "piros kapszulája". Nem véletlenül mondják, hogy a Mátrix című film inkább dokumentum film, mint science fixion. :D
Amit mégis tanácsolni tudok, olvasni, és megfigyelni magunkat. Nem véletlenül terhel le minket a mai világ annyi ingerrel. Ez a kék kapszula megfelelője. :)
Szepes Mária könyvei pl. tuti befutók, ha......
És itt jön az újabb "ha", amiért általánosan nem nagyon lehet tanácsot adni. A magyarázat ugyan az, mint a járni tanuló gyermekek esetében. Attól függ hol tart a kedves érdeklődő saját fejlődésében.
Nem mellesleg, valóságtartalmuktól függetlenül az egyik szerző, és az ő megközelítése lehet emészthető számunkra, míg másik (bár ugyan arról ír, ugyanúgy megértjük), mégsem nekünk szól.
A különbség köztük annyi, hogy mennyiben stimmel velünk az az energia, amit ő kisugároz, amin keresztül kommunikálni tud. Ki Ő!? És ez már egy jó támaszpont. megfigyelni kivel rezonálok együtt, és kivel nem. Ez a tükör elmélet.
Ahogy az egyik kofa szimpatikusabb a piacon, míg a másik ellenszenves, holott feladatukat, azaz a visszajáró apró kiszámolását mindegyik teljesíti.
Ezért sincs kész válasz mindenkinek. Egyéni út van.
Igen, van akinek az útja a meditáció, van akinek maratoni futás. Van, akinek a blokkok már-már kegyetlen felszámolása, míg másoknak a könyvelői munka. Ez így normális és természetes.
(én pl. képtelen vagyok a hagyományos értelemben vett meditációra.
De álljunk csak meg egy pillanatra, és szemlélődjünk: mi a meditáció!? Ki és mi alapján mondja meg, hogy mit kell csinálni, érzeni, megtapasztalni miközben meditálunk? És még jobb kérdés: miért kéne nekem azt tapasztalni, amit másnak!? És honnan tudom, hogy ugyanazt, vagy mást hívok-e meditációnak?)
És, ha valaki továbbra is hallani akar egy választ? Nos, csak a saját tapasztalataimról, utamról tudok beszámolni, ahogy mindenki más is.
Önmegismerő módszer az asztrológia, numerológia, Tarot..... Pl. Többek között.
De legfőképp, saját magunk, és érzéseink megfigyelése. Egó és ítélkezés nélküli megfigyelése.
Haladóknak megtudom említeni még Monika Muranyi és Lee Carroll: Feltárul az emberi lélek című könyvét.
Vagy épp a 70-es évekből (!) Jane Roberts: A lélek örök érvényessége című művét. De ezt már tényleg azoknak, akik ismerősek a terepen, mert nem föltétlenül könnyű meglátni benne saját magunkat, és az általunk "életnek" ismert bábszínházat.
Tőlük (nem véletlenül) pár idézetet olvasható a YouTube csatornán, és a Facebook csoportban is.
És ha kezdő filmet kellene mindenképp ajánlanom?
Pl. az alábbi filmet említeném:
De! Erre találunk választ a körülöttük lüktető életben is. Fűben, fákban, virágokban, növényekben, állatokban. Csupán rájuk kell hangolódnunk....
Mikor vagyunk önazonosak? Erre hasonló választ lehet csak adni, mint arra kérdésre, hogy "mi a szeretet?". Akkor vagyunk önazonosak, ha szívből élünk..... Ha ezt elértük nem lesz többé kérdés, hogy azok vagyunk-e. Azt minden kétséget kizáróan érzi az ember. A szívében.
Igen, létezik könnyebb út. Ez a könnyebb útja. (ahol görcs van, mert erősen akarunk, ott nem lesz eredmény. Kemény földből nem hajt ki növény.) Megélni minden pillanatot, annak minden örömét, és igen, keserűséget is. Embernek lenni.
Nem kell keresni az utat. A talpunk alatt van!
És hogy akkor van-e értelme ennek a nagy keresésnek, könyveknek, filmeknek, módszereknek vagy zsákutca mind?
Van, van értelme, Ők a talpunk alatt a porszemek. Minden megtapasztalás, még a keserű is az. Részei az untunknak. És ha rátaláltunk a saját porszemünkre, az lesz a mi válaszunk a saját kérdésünkre. Az lesz a mi bölcsességünk, a mi saját utunk.
És segít-e az másoknak, áttudjuk-e adni ezt a megélt bölcsességet? Nos, eltudjuk mesélni. De mi akkor már csak porszemek leszünk valaki más útján. Edzők a jégpálya szélén.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése