Általában az emberek a tökéletesre vágynak. Legyen szó akár magukról, akár azokról akik vagy amik körül veszik őket. Őrült hajsza folyik a legtöbb emberbe, hogy a legprofibb legyen. Az övék legyen a képzeletbeli legszebb (ruha, köröm, haj, autó, ház, kert, gyerek....bármi), legnagyobb, legokosabb, legmesszebbre jutó, legtöbbet kereső, vagy önmagából és a helyzetből legtöbbet teljesítményt kihozó... stb. stb. stb. cím.

Ám amíg ezen munkálkodnak (pörögnek) addig nem csak önmagukkal, hanem a környezetükkel, szeretteikkel is keményen bánnak. Tőlük is ugyanazt kívánják meg. Ám ezzel nem csak leterhelik, hanem meg is fosztják valamitő magukat, mindannyijukat.

Az (ön)elfogadástól!

A feltétel nélküli szeretettől!

A békétől, nyugalomtól, és leginkább a jogtól, hogy önmagukat valósítsák meg. Nem magukat vagy az öröm forrását keresik az életükbe, hanem az eredményeket. Nem kell a legnek lenned, elég, ha önmagad vagy! "Bármilyen tehetséged van, használd azt: az erdő is nagyon csendes lenne, ha csak azok a madarak énekelnének benne, akik a legjobban tudnak énekelni." (Henry Van Dyke)

Boldog tízmilliószoros napot!