Én és a Tarot




 

Vagyok aki vagyok..... gyerekkorom óta folyamatosan jelen van az életemben az általános ismereteken túl létező igazságok ismerete és kutatása. Gyermekként olyan megérzéseim, világképem volt, amit a felnőtt társadalom elvenni próbált, majd a szellemi tudományok/ismeretek megerősítettek. Innentől nincs bennem kérdés. Ahogy Lao-ce is mondta: Egyszerűen tudom. A karakter numerolóiga és asztrológia után, a tarot kártya olyan 25 éve kíséri az életemet. Tapasztalatom szerint ezek nagyon szépen tudják támogatni a Tarot kártyát. Ezen a Földön minden-mindennel összefügg. 

Az utóbbi 4-5 évben lett szorosabb a kapcsolatunk, miután a személyiség elemzésének, és a sorsok alakításának eszközét is sikerült megtalálnom benne, a "jósláson" túl.

Máté Imre rábaközi táltos szerint, a magyarok az ókumlálást mindig is tanácsadó formában űzték, és csak "nagy vész" idején használták jóslásra. 

Számomra ez a szemlélet nagyon kedves, hiszen a "bolond elszenvedi, a bölcs irányítja életét". A tarot ehhez egy eszköz, méghozzá az egyik legjobb eszköz (számomra). Aquinói Szent Tamás is megmondta: "A bölcs uralkodik csillagai fölött"


Képzettségeim/beavatások:

  • Asztrológus
  • Karakter Numerológus
  • Tarot elemző
  • Reiki II.
  • Gyógypedagógiai segítő munkatárs
  • Gyermekpszichológiai konzulens


Violet V.A.V.




Megjegyzések